Mala használata

Kétféle mala létezik. Ami azonos bennük, hogy mindkettő meghatározott számú “golyócskából”, szemből áll.

A 108 szemes mala

Ez a mala 108 szemből és egy nagyobb, úgynevezett guruszemből áll. Ezzel jellemzően mantrákat számolunk. Azaz 108-szor kell elmondani a meghatározott mantrát, hogy annak eredménye legyen. A mala segítségével sokkal könnyebb magára a mantrára koncentrálni, mint ha fejben még arra is figyelni kell, hogy hol tartunk a számolásban.

A 108-as számot természetesen nem hasra csapva állapították meg a tibeti, nepáli szerzetesek, hanem ennek a számnak szakrális jelentősége van a buddhizmusban. Utal Avalókitésvara* 108 nevére, de Buddha lábnyomát is 108 részre szokták felosztani. De a tibeti kánon, a Kandzsur is 108 kötetből áll.

* A tibeti buddhizmusban Avalókitésvara Mandzsusrí és Vadzsrapání bódhiszattvákkal együtt alkotja az oltalmazó háromságot. Ő a védelmezője az istenségek Lótusz-családjának, amelynek tagja még Amitábha és Tárá is.

Érdekes, hogy a 108-hoz kapcsolódik az érzékelés, az idő, a szív állapota és a lelki szennyeződések is. Ugyanis:

6 féle érzékelés van (gondolkodás, látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás);
3 féle idő (jövő, jelen, múlt),
2 féle szív állapot (tiszta vagy tisztátalan) és
3 féle érzelmi méreg (tudatlanság, gyűlölet, vágyakozás)

6 x 3 x 2 x 3=108

A 27 szemes mala

Ez a mala 27 szemből és egy nagyobb, guruszemből áll. Tradicionálisan ezzel azt számolták, hogy hányszor borultak le a tibeti buddhizmus követői.

27 szemes tibeti mala | Fotó: © Tibetan Shop Tharjay Norbu Zangpo

27 szemes tibeti mala | Fotó: © Tibetan Shop Tharjay Norbu Zangpo

(x)

Eredeti mala egyenesen Nepálból a Tibetan Shop Tharjay Norbu Zangpo webshopban! < Kattints ide érte!

21, 54, stb?

Létezik más méretű (21 vagy 54 szemből álló) mala is, bár ezek nem kifejezetten tradicionális használatra készültek.

 

Milyen volt ez a cikk?

Kérlek, segítsd a munkánkat! Ha érdekes volt, akkor nyomd meg ezt a gombot:

(X)

Kattints ide és nézz szét a Tibetan Shop Tharjay Norbu Zangpo webshopjában – tibeti mala széles választékban, hangtál, sálak, kendők, díszek, füstölők egy helyen…

Mi a véleményed a tibeti mala témában?